EN
Az emberi arc egy elmeséletlen történetekkel teli terület. Egy kis mosoly, egy finom vonal a szem körül vagy egy eltökélt állkapocs-összeszorítás egész világnyi érzelmet képes kifejezni. Ezt a pillanatnyi varázslatot egy fizikai, tartós közegben megjeleníteni az egyike annak, amit a művészet legnehezebb és legmeghatóbb ajándékainak nyújthat. Lényegében ez az emberi kifejezések megformálásának művészete, egy finom egyensúlyozás a technikai tudás és a mély empátia között. Nem csupán utánzásról van szó, hanem arról, hogy életet leheljen a agyagba, gyantába és kerámiaanyagokba és áthidalja a materialitást azzal a csendes erővel, amely suttogva meséli el magát a léleknek.
Az érzelem alapjai a materialista világban
A szobrász portrékészítés útjának első lépése egy esztétikai játék, egyszerűen és tisztán; a anyag választása. Minden anyagnak megvan a saját lelke, és különleges módon reagál a művész kezére, jelentősen befolyásolva a mű érzelmi hatását. Például a terrota nyers, földes minősége – porózus szerkezete és falusi melegsége által – bármely szobrot úgy tüntethet fel, mintha mindig is velünk lett volna, valamint valódi történelmi vagy tiszta érzelmi töltetet kölcsönözhet neki. A biskvit ezzel szemben sima, finomszemcsés felületű, amely pontosan átveszi a bőr részleteit és textúráját; képzett művész keze által olyan apró gödröcskét vagy alig észrevehető fintort is hitelesen megjeleníthet, mint egy halk suttogás. A gyantából készült műtárgy elég rugalmas ahhoz, hogy jól mozogjon, és ellenáll a durva bánásmódnak, miközben a legapróbb részletekig – akár az utolsó szempilláig is – a miniaturizmus zárt körében a legjobb minőséget kínálja, így ideális választás derűs nevetés vagy elmélázó pihenés megkövült pillanataihoz! Az anyagok tanulmányozása és mesterséges elsajátítása révén a kezdő portrésztár megteszi első és legfontosabb lépését e titokzatos alkímiában, amely igazán eleven portrét hoz létre.
Az emberi kéz és a lélek, ahogy éppen rajtacsípték őket
A tömeggyártás korában a kéz munkájának szerepét az alkotásban el kell ismerni. Az igazi érzelmi rezgést nem lehet programozni; nem lehet gépesíteni. Ez a mértékletes és tervezett cselekvés eredménye, amelyet egy tapasztalt mester ügyes keze hoz létre. Mesteraink éveket töltenek azzal, hogy megtanulják látni nemcsak egy arc formáját, hanem az életet is benne. Ösztönösen megértik az emberi alakzat építészetét és érzéseit, és ez alapján formálják az anyagot: előcsalogatnak egy mosolyt; gondolatot kölcsönöznek egy szempárba; megrajzolják az eltökéltség vagy bölcsesség vonásait a homlokon. Ez egy fáradságos munka, amely időt és türelmet igényel. Folyamatos figyelmet és alkalmazkodást kíván, valamint egy különleges kapcsolatot a teremtő és a még folyamatban lévő művészet között. Éppen ez az emberközpontú, személyes szemlélet teszi lehetővé számukra, hogy felfedezzék azokat a meghatározhatatlan minőségeket, amelyek megkülönböztetik a portrékat attól, hogy csupán egy kép legyen, vagy valóban egy karakter, akinek saját története van.
Személyes történeted megformálása
A személyes történetet elmesélő portré a művészi szobrászat legkevésbé múló formája. Éppen itt emelkedik az alkotásművészet a díszítés fölé, és válik örökséggé. Úgy gondoljuk, a legerősebb darabok akkor jönnek létre, amikor az ügyfél látomása vagy emléke találkozik a mesterember képességeivel. Legyen szó arról, hogy egy kedvelt családtag hasonmását faragjuk ki, egy kulturális vagy vallási jelentőségű szobrot alkossunk, vagy dísztárgyat tervezzünk otthona hangulatának kifejezésére, a folyamat rendkívül interaktív. Sokkal inkább hallgatásból és értelmezésből áll; egy fényképet, ötletet vagy érzést alakítunk át három dimenzióssá. Az első karcolástól a végső glazúrig minden lépés a tökéletesítés felé vezet – nemcsak egy arcnak, hanem az élet egy darabkájának az örök műalkotásba zárására. Ez a készítés személyre szabásához való elköteleződés azt jelenti, hogy minden darab olyan egyedi és eredeti, mint az érzelem, amit megtestesít.
